Vasárnap

Gondolatok, esetleg párbeszéd hitről, Istenről, vallásról, kereszténységről - normálisan.

Friss topikok

Archívum

Most jövök a Szentföldről, de Jézus nincsen ott

2012.06.17. 23:25 gyb

Elkezdtem ezt a blogot 3 hete, aztán a következő 2 hétvégén nyaralni voltam, Izraelben. Jeruzsálem, Názáret, Kafarnaum, stb., a legtöbb bibliai szempontból fontos/híres hely megvolt (de például Betlehem nem fért bele). Nagyon érdekes volt, de életem egyik legkevésbé spirituális utazása volt. Most, hogy már voltam ott, egyáltalán nem értem, miért akart és akar a keresztény felekezetek zöme mindenáron jelen lenni ezeken a bibliai helyeken, amikor Jézus úgysincs ott. 

Persze nyüzsögnek a hívek a megfelelő helyeken (a Szent Sírnál egy jó nagyot vitatkozunk is a szentélynél tolakodókkal), de meg kellett állapítanom, hogy korábbi halovány megérzésem nagyon is igaz: egy „szentföldi zarándoklat” tökéletesen értelmetlen. Izrael/Palesztina érdekes hely, a természet helyenként gyönyörű, helyenként különleges (a Holt tenger felejthetetlen élmény annak ellenére, hogy a környék a szó hagyományos értelmében véve kifejezetten ronda), de Jézusért odamenni nem érdemes.

Úgy is mondhatnám, hogy butaság.

Úgy is mondhatnám, hogy babonaság.

A Bibliában előforduló helyekről nagyrészt nem lehet pontosan tudni, hogy ma hol vannak. Ennek ellenére Izrael tele van olyan látványosságokkal, amik bibliai részletekre, eseményekre alapulnak. Kána annyira ronda, hogy a békásmegyeri lakótelep egy Versailles ahhoz képest, de oda is özönlenek a turisták, és mit csinálnak?, bort vesznek, mert ugye Jézus a kánai menyegzőn változtatta a vizet borrá.

Szűz Máriáról roppant kevés konkrétumot közölnek az evangéliumok, de ennek ellenére Jeruzsálemben megtalálható Mária szülőháza, Betlehemben nyilván az a konkrét istálló is megvan, amiben talán/elvileg/a hagyomány szerint Mária megszülte Jézust, sőt, Mária sírját is megnéztük az Olajfák hegyének tövében, holott ha jól tudom, Mária a katolikus hagyomány szerint nem is halt meg, hanem elszenderedett, majd felvétetett a mennybe.

Még az a fogadó is üzemel és megtekinthető Jeruzsálemtől nem messze, amelyikbe az irgalmas szamaritánus bevitte a rablók áldozatává vált férfit. Ugye az irgalmas szamaritánus története a Bibliában csak példabeszédként szerepel, a zarándokturizmus azonban ezt a történetet is úgymond valósággá tette. Pár nap után már azon sem csodálkoztam volna, ha meg lehetne nézni a bordélyházat, ahol a tékozló fiú rossz nőkre költötte a vagyonát, vagy ha meglenne az a szőlőskert is, ahol a gonosz szőlőművesek meggyilkolták a szőlő gazdájának fiát. Alább a Gecemáni kert egyik olajfája látható, az ott olvasható kiírás szerint ezek a fák annyira öregek, hogy az is lehet, hogy már vannak kétezer évesek, tehát elképzelhető, hogy már akkor itt álltak, amikor Jézus itt imádkozott a halála előtti utolsó éjszakán.

P1140329_500.JPG

 

De a vendéglátásnak az ilyen költői túlzásai is megbocsáthatóak lennének, ha sikerülne ezeket a látványosságokat a tartalmukkal megtölteni. De ez általában nem sikerül. Rómában a Szent Péter bazilikában is van rengeteg turista, engem mégis rabul ejtett a hely emelkedett hangulata. Jeruzsálemben a Szent Sír fölé emelt katedrálisban viszont egyáltalán nem éreztem úgy, hogy most azon a helyen vagyok, amit az Újszövetség alapján méltán tekinthetnénk a Föld legszentebb helyének. Emelkedett hangulat helyett azonban pontosan úgy éreztem magam, mintha egy turistacsapdában lennék. Ugyanilyen vallásos (=nem vallásos) élményben volt részem Párizsban az Eiffel-toronynál és a New York-i Szabadságszobor tetején is.

Egy szentföldi zarándoklatnak akkor lenne értelme, ha Jézus hagyott volna maga után bármit is, ami tárgyias. Ha úgy vesszük, esetleg egyvalamit tényleg hagyott: a turini leplet, amit tavaly nyáron volt szerencsém Torinóban élőben, igaziban megtekinteni egy szintén átélhetetlenül kiábrándító turistacirkusz keretében.

Ha mégis van a szentföldi zarándoklatnak értelme, akkor az az, hogy az ember tényleg felfogja, mit jelent az, hogy „az én királyságom nem ebből a világból való”. Nincsen semmi olyan tárgy, ami tényleg és biztosan Jézushoz kötődik. Még Jeruzsálemben sem. Oda lehet menni, de igazából nincs mit megnézni. Jézusban nem az az érdekes, hogy melyik barlangban született vagy melyik sarkon esett el másodszor a kereszttel.

Jézus nem úgy létezik ma a világban, mint ahogy Bethesda fürdő létezik, ahol egyik híres csodáját végrehajtotta. És mekkora szerencse, hogy ma Jézus nem úgy létezik, mint a Bethesda fürdő, ugyanis a Bethesda fürdő lepukkant, romos, maximum tizenöt percig érdekes és hét sékelbe kerül.

A Szentföldre azért érdemes elmenni, hogy megtapasztaljuk, hogy Jézus mennyire nem hagyott hátra semmit. Más híresemberek személyes tárgyaival múzeumokat töltöttek meg, még Jézusnál jóval korábban élt személyek közül is rengetegtől lehet tárgyakat megnézni különböző helyeken. Jézus viszont mintha direkt csinálta volna, hogy még véletlenül se legyen egyetlen tárgy se, ami utána marad. Csak a tanítása maradt meg. Meg a teste és a vére az oltáriszentségben.

A Szentföld egy dologra jó: figyelmeztet arra, hogy hol kell keresni Istent. Nem a földön, nem a tárgyakban, nem ebben a világban. Nem itt van a lényeg.

We are

2012.05.27. 16:58 gyb

1.

Kétezer nyarán voltam életemben először a Sziget fesztiválon. Persze nagyon jól éreztem magam, de volt egy konkrét pillanat, aminek az eufóriája különösen az emlékezetembe vésődött. A hatalmas dizsisátorban, akkor talán New York Party Arenának hívták, vagy a Pall Mall szponzorálta, együtt voltunk sok mindenkivel, akit szerettem (és szeretek most is), és nagyon tetszett a zene. „We are…, we are…, we are…, we are…” énekelte egy női hang végtelenítve, monoton, de mégis húzós, himnuszszerű, magával ragadó zene volt, amitől az ember maga fölé emelkedik. Nyilván azért emlékszem ilyen élesen a pillanatra, mert az ilyesfajta zene nagyon belehelyezi az embert a jelenbe, olyan, mintha az egész csak egyetlen pillanat lenne, a ritmus, az ének, semmi nem halad tovább, hanem egyhelyben áll, illetve forog körbe a maga exaltáltságában. Ami utólag egy pillanatnak tűnik, egy olyan tökéletes, nyári, felszabadult pillanatnak, amivel semmi más nem ér fel, az igazából valószínűleg vagy tíz perc volt. A női hang végig énekelte, hogy „we are…, we are…, we are…, we are…”, és csak a szám és a pillanat végén fejezte be a mondatot: „we are the chosen ones”. És tényleg: ott, akkor abban az eufóriában, olyan fiatalon, mind együtt az ezredforduló nyarának kellős közepén pontosan ezt éreztem.

2.

Pár nappal később a nyaralást Balatonon folytattuk. Sose szoktam akkoriban reggeli misére menni, de valamiért a leérkezésünk utáni első vasárnap a délelőtti misére mentem a családdal együtt Lellére a nagytemplomba. Délelőtt tízkor a testem még csak félig volt képes felkelni, az agyam még félig sem. A misére se nagyon figyeltem, egyedül arra koncentráltam, hogy ne aludjak el, az öreg plébános a prédikációban úgyis mindig arról beszélt meglehetősen síri hangon, hogy milyen volt, amikor marhavagonokban vitték őket Szibériába a munkatáborba. Hogy aznap is erről volt-e szó, azt nem tudom (nem kizárt), csak arra emlékszem, hogy a végtelenül monotonnak tűnő prédikációból hirtelen kihallottam egy mondatot, amit a pap az idős férfiak magas hangján kiáltott szét a szószékről az üdülőtestvérek feje fölé, jó hosszú hatásszünetet tartva utána: „a szeretet kiválasztott téged az örök életre!” És innentől kezdve megint nem bírtam tovább figyelni.

süti beállítások módosítása